Fodor Zsuzsanna
A zene lelket ad az univerzumnak, szárnyakat az elmének, repülést a képzeletnek és életet mindennek." – Platón.
Életem során a zene volt, ami vígasztalt, feldobott, gyógyított, mellettem állt jóban-rosszban. Gyerekkori álmom teljesült, amikor a főiskolán elhívtak egy zenekarba énekelni. Metal bandában kezdtem (Relikvia), majd jött a rock (The Dust), a blues, pop-rock (Eszterlövészek, Unpluggeddon). Éliás Gyula Jr. tanított a jazz-ének alapjaira. Szinte minden típusú zenében megtalálom a számomra kedveset. Ugyanúgy hatással volt rám Ella Fitzgerald, Janis Joplin, Michael Jackson, Tina Turner, mint Amy Winehouse vagy Adele hihetetlen hangja, Eric Clapton erőteljes blues-a és Bobby McFerrin zenei humora. Szerencsésnek tartom magam, hisz énekelhettem 5000 ember előtt a Karthago előzenekarában, vokálozhattam a Kimnowaknak a MÜPÁ-ban, a Hétfő Este Blues Band és a VT6 zenekarok lemezfelvételein, részt vehettem a Jónás Könyve rockopera színpadra vitelében. Jelenleg a 7 éves kislányom a legnagyobb kincs az életemben, és hogy a Cserháti Memory Band mellett barátaimmal az Unpluggeddon zenekarban is tovább tudom adni a zene szeretetét.
Dorogi Ákos
Dr. Dorogi Ákos Budapesten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz tanszakán Gonda Jánosnál diplomázott 1997-ben jazz-zongora szakon. Jazztanszakos évei alatt több zenekarban is játszott, többek között jazz triókban, kvartettekben, valamint nagyobb formációkban. 1994 és 1996 között a közismert Cotton Club Singers zongorakísérője.
1997-ben saját zenekart alapított Dzseszencia néven.
Saját zenekarai mellett több jazz formációban is dolgozik folyamatosan:
- Egy dixieland zenekar, akikkel koncertezik rendszeresen: Mardy Gras Jazz Band (2003-ban a Soproni Sörfesztivál road-showjának állandó tagjai voltak)
- Más kisebb jazz formációkkal Budapesti klubokban muzsikál: Kelemen Angelika Band, Horváth Alíz Kvartett, Jazzbond zenekar, Cotton-klub Jazz Band.
- 2003-2005 között Fenyő Miklós és zenekarának állandó zongorakísérője
- 2005-óta a Bergendy Szalon, Jazz, és Tánczenekar állandó zongoristája.
- 1997 óta a Bolero Showtime Band színes improvizációiról híres billentyűse.
Eddigi pályafutása során több híres előadóművésszel dolgozott együtt: Koós János, Payer András, Soma, Berki Tamás, Fenyő Miklós, Zsédenyi Adrienn, Hajós András, Somló Tamás, Geszti Péter, Váczi Eszter, Bergendy István.
2002-ben elvégezte a Pécsi Jogtudományi Egyetemet. Azóta a zenészek érdekképviseletének szolgálatában áll jogászként, a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége – Előadóművészi Jogvédő Irodánál (MSZSZ-EJI).
Nagy Tamás
Nagy Tamás vagyok, becenevem almatom. Idén lettem 50 éves. Tizenéves korom óta elbűvöltek a szintetizátorok. Nyál csorgatva jártuk az akkori hangszerboltokat és alkalmanként órákat tudtam elidőzni ezen hangszerek felett. Azt mondják, hogy amit nagyon szeretnél, vagy sokat mondogatod, bevonzod. Én inkább a jó Istennek és a szüleimnek köszönhetem, hogy nekem később lehettek ilyen nyálcsorgatós" hangszereim. Sőt! Nem, hogy lettek, hanem ma a világ -szerintem és nagyon sokak szerint is- a legjobb arrangeres szintetizátorhoz készítek zenei tartalmakat, hangszíneket, komplett zenei stílusokat, hangszereléseket. Igazán boldog és elégedett vagyok, hiszen a jó Isten segedelmével azt csinálhatom, amit igazán szeretek és amihez értek. Esze Jenő tanítványa voltam zongora szakon, ahol megtanultam fokokban gondolkozni, patterneket fűzni, hogy egy adott akkord melyik dúr hányadik fokán találkató, hogy az 5. fok a végletekig alterálható és, hogy egy fellépésen megfogott akkord minősége minden esetben a gázsi mennyiségétől függ! Ugyanakkor egy trió formációban is zenélek, ahol édesapámmal és a testvéremmel közösen, utóbbi időkben a nagybátyámmal nyomjuk a bulikat, immáron 35. éve. Ez a zenekar marad az örök első és a "mindenek előtti" lévén a családi zenekar mivolta miatt ez nem is lehet másként!
Furiák László
45 évvel ezelőtt ragadtam gitárt, hogy a boldogító igent kimondhassuk egymásnak a zenei élettel. A gitár után egy kis hűtlenkedés következett: basszusgitárra (majd nagybőgőre is) váltottam. Kezdetekben a rock volt a ZENE. Csanaki Gyuri barátommal gyerekkorunk óta összeköt a zene és a barátság. Vele kezdtem pályafutásom. Több zenekarban játszottunk együtt, de talán a Siesta jazzrock együttest érdemes kiemelni. Igen fiatalon - akkori zenésztársaim - megismertettek a jazz világával. A Kapszula együttessel sokat léptünk fel olyan helyeken, ahol nagyon rangos, tiszteletreméltó zenészekkel ismerkedhettem meg. Büszke vagyok pl. Kovács Gyula (Mr. Dob) barátságára, aki erősen egyengette zenei tanulmányaimat. Jelenleg is van saját jazz zenekarom, a Mag Jazz Quartet, mellyel kizárólag saját számokat játszunk.
Benyhe László
Benyhe "böhönye" László vagyok, 1973-ban születtem, 15 éves korom óta gitározom. Nem a zenéből élek, hivatalosam 1997 óta matek-fizika tanárként keresem a kenyerem. Nős vagyok, 3 lányt nevelünk. A zenei életem eddigi legmeghatározóbb zenekara az 1997-ben alakult Zöld Csillag, mellyel saját számokat is ír(t)unk, és 2 albumot is készítettünk. Sztárvendégünk volt többek között Tunyogi Péter, Gidófalvy Attila, Török Ádám, Rudán Joe, Szekeres Tamás, aki 1 évig a gitártudásomat is fejlesztette. Utóbbin fáradozott még Vámos Zsolt, Kormos János is. Utóbbia anno Cserháti Zsuzsival is játszott együtt. Mióta bekerültem a CsMB-be, ismét felkerestem egy kis továbbképzésre. A másik legnagyobb zenei élményem 2005-ben volt, amikor az Emeretta Rock Band tagjaként akkor egy "Rock-Blues legendák" turnén gitároztam. Az ország összes vármegye székhelyének sportcsarnokában és az akkori Petőfi Csarnok szabadtéri szinpadán is koncerteztünk együtt a Mini, Deák Bill, Beatrice, P. Mobil, Blues Company társaságában...
Csiszár Péter
Csiszár Péter 1958. Január 4.-én látta meg a napvilágot Belgiumban, Haine-Saint-Paul városában.
10 évesen már Tokió, Párizs, Berlin színpadain lép fel az MRT Gyermekkórusával és az amerikai Columbia records lemezén énekel.
Később a Konzervatórium klasszikus, majd jazz tanszakát végezi el és a zene szinte valamennyi területén dolgozik, szimfonikus zenekarban, színházakban, rock és jazz bandákban is. Tagja volt Pege Aladár Jazz Qvartetjének, Jávori Vilmos Jazz zenekarának, a Deák Bigbandnek, mellyel a közismert rajzfilmsorozat, a Mézga Család zenéit készítették, Szabó István Oszkár-díjas filmje, a "Mephisto" filmzenéjének szaxofon szólói fűződnek a nevéhez.
Szólistaként számtalan hazai sztárprodukcióban vett részt s közel 70 lemezen működött közre, pl.: Korál, R-GO, Locomotív GT, Deák Bill, Tolcsvay, Koncz Zsuzsa, Cserháti Zsuzsa, Baby Gaby, Balázs Fecó, Orsi, Charlie stb.
1989-ben belép a Tátrai Band-be, amely 1992-ben elnyerte az Év együttese, albumunk "A küszöbön túl" pedig az Év nagylemeze és az EM-ER-TON díjat s részt vesznek az évenként megrendezett "New Music Seminar" fesztiválon New Yorkban.
Mai napig tagja a Tátrai Bandnek, amivel több, mint 20 aranylemezt készítettek.
Horváth Charlie zenekarának állandó tagja s valamennyi szólóalbumán szaxofonozik. Játszott már a világhírű fekete amerikai énekegyüttessel, a Platters Singersszel.
A hazai TV show műsorok majd mindegyikében fellépett, pl. RTL "Zenész" vetélkedő, Friderikusz Show, Fábri Show, Luxor Show, Rivalda stb...
Európa szinte valamennyi országában zenélt, klubokban, stadionokban, Kuvait luxusszállodáiban, Las Vegas színpadain, skandináviai hajókon.
Csanaki György
Budapesten születtem 1961 nyarán. Az általános iskola alsó tagozatában, kisdobos koromban neveztek ki csapat dobosnak, és az óta sem tudom abbahagyni.( sokak szerint, pedig kéne) Zenei tanulmányaimról nem beszélhetek, mert nincsenek. Még gyermekkoromban azt hittem, hogy magamtól is dobkirály leszek, de mint az ábra mutatja ez nem jött be. Ennek ellenére azért mértem csapást a zenei életre, hiszen megfordultam már sok ismeretlen, és néhány országosan ismert zenekarban is. Kipróbáltam magam (és mások idegeit) a Nemzeti Színház zenekari árkában, csináltam pár TV műsort, dolozgattam stúdióban, kísértem ismert táncdalénekeseket, lobogtattam a hajam rock bandában, húztam a talpalávalót utcabálokon, de a jazz rock világába is beszemtelenkedtem. A zenéből sohasem éltem van "tisztességes" foglalkozásom látszerész volnék. Jelenleg három zenekarban szeretném megváltani a világot mérsékelt sikerrel. Bluesjárat, R.B.Kapitány Emlékzenekar, Cs.M.B. Kevés de lelkes buliaink vannak, szóra sem érdemes gázsikér. Mindent egybevéve nagyon örülök, hogy ezt a hobbyt választottam, csak az a rohadt sok pakolás ne lenne!!
Bővebb infók rólam